"Ez is csak nálunk történhet meg!" Vagy mégsem?

"Ez is csak nálunk történhet meg!" Vagy mégsem?

Egy németországi térdműtét tapasztalatai...

2019. január 24. - Zizi87

Andris térdét először 2010-ben műtötték Münchenben (kézilabdás sérülés...). Akkor kapott egy új elülső keresztszalagot, illetve a porcleválásból és egyéb csontsérülésből fakadóan további beavatkozásra is sor került.

Bár a kézilabdát már abbahagyta, de 2017. szeptemberében újra fájdalmat ill. instabilitást érzett a térdében: konkrétan összeesett. Elment az előző műtétet is végző dokihoz, aki sajnos rossz hírrel szolgált: hiába, hogy még csak 31 éves, ő már nem lát más megoldást, mint a térdprotézist. Utolsó mentsvárként elküldte még egy térdspecialistához, hátha ő tud segíteni.

Felhívtuk ezt a specialistát, és három hónapra rá kaptunk is nála egy időpontot. Lassan, de biztosan elérkezett a nagy nap: bementünk a dokihoz, aki hamar összefoglalta a tennivalót: egy speciális, komplex stabilizáló beavatkozásra lesz szükség, de megoldjuk.

A recepción kellett műtéti időpontot egyeztetni: két hónappal későbbre sikerült kitűzni a műtét napját.

Az operáció előtt előtt több felkészítő vizsgálaton kellett részt venni. Az egyik ilyen alkalommal megkérdeztük, hogy leborotválhatjuk-e a lábat még otthon? Válasz: "nem, azt majd az ápolónők intézik". Rendben.

Elérkezett a nagy nap, bementünk a kórházba, százezer kitöltendő, aláírandó papír (még jó, hogy én vagyok olyan abnormális, hogy szeretem a papírmunkát). A bürokrácia után megjelent egy ápolónő, hogy felkísérjen minket a szobába. (Egyágyas szoba, fürdővel, wc-vel. Ez nem alapszolgáltatás, de a doki egy olyan kórházban műt, ahol csak egyágyas szobák vannak.)

Az ápolónő kedves volt, próbált viccelődni, ezzel is oldani a feszültséget, majd átnyújtott a férjemnek egy filctollat: "legyen szíves bejelölni, hogy melyik lábát fogják operálni". Férjem közölte, hogy legjobb tudomása szerint mindkét lábát fogják vágni, mert amit az egyikből kivesznek, azt a másikba fogják berakni... Az ápolónőnek tágra nyílt a szeme: "erről őt senki nem tájékoztatta". (Így legyél nyugodt, és érezd magad biztonságban.) Kirohant, majd negyedóra múlva visszatért, és jelezte, hogy valóban mindkét lábon lesz beavatkozás, majd átnyújtott a férjemnek egy villanyborotvát "legyen szíves leborotválni a lábát". Ne firtassuk, hogy otthon, kényelmesebb körülmények között, ezt miért nem intézhettük el...

Délután sor került a műtétre, ami után a férjemnek olyan fájdalmai voltak, hogy infúzióban kapta a fájdalomcsillapítót.Olyan klasszikusokat természetesen fel tudunk idézni, hogy csenget az ember, kérné a jeget..., de nem jön az ápolónő. Majd kimegyek én személyesen szólni, hogy kéne jég, s azt a választ kapom, hogy mindjárt hozzák. Aztán bejön az ápolónő, hogy beadja a gyógyszert, de a jég elmarad... "Jaj, elfelejtettem". Amivel viszont ezt a klasszikus jelenetet kiegészíteném: az egyik dolgozótól megtudtuk, hogy nem sokkal a műtét előtt kb. a duplájára növelték az egy ápolónőre jutó betegek számát, nem bírják... Megértettük, csak hát az ember térde akkor is fáj.

Férjem állapota másnapra sem javult, de szeretett volna a saját lábán kimenni wc-re. Csengetett az ápolónőnek, aki bejött, majd közölte: "magának holnap haza kell mennie, és ott sem fog senki segíteni, próbálja meg egyedül". A párom elég szívós, és nem is az első térdműtéten esett át, de mégsem bírt egyedül kiszállni az ágyból, az meg végképp érzékenyen érintette, hogy neki ilyen állapotban már másnap haza kell mennie?

Délután megjelent nála a doki, és meg is kérdezte tőle, hogy vajon igaz-e, amit az ápolónő mondott? A doki heves tiltakozásba kezdett, miszerint nem egy "sima" keresztszalag-műtétről volt itt szó, hanem egy igen komplex beavatkozásra került sor, úgyhogy másnap még lazán élvezni fogja a kórház vendégszeretetét.

Az emberfia ebben a pillanatban akár meg is nyugodhatott volna, csak nem számoltunk azzal, hogy itt nem az orvos a főnök, hanem a kórházi alkalmazott, az ápolónő, aki egyrészt a szobabeosztásért felel, másrészt az intézmény érdekeit maximálisan szem előtt kell tartania. Az orvos pedig alapvetően "csak" egy vállalkozó, aki bérli a kórház helyiségeit, hogy műthessen. Maga az intézménynek pedig abból van bevétele, ha műtétekre kerül sor, nem abból, ha valaki ott több napig lábadozik, igénybe véve az egyébként is szűkös ápolói személyzetet és férőhelyeket, ill. fogyasztja a kórházi kosztot. (Utóbbi egyébként itt nagyon finom volt, mert nincs az épületben saját konyha, egy étteremből hozták a napi menüt.)

Megértettük az ápolónőt, hiszen őt fogják előszedni, ha nem az előírtaknak megfelelően cselekszik. Ugyanakkor feltettük a kérdést, hogy milyen szerep jut itt a betegnek? Végül szerencsére egy heves vitát követően csak megegyezett a doki és az ápolónő, hogy maradhat még egy napot a férjem...

Azóta a párom szerencsére felépült, és végtelenül hálásak vagyunk az említett orvosnak. Örülünk annak is, hogy egyágyas szobában lábadozhatott a kórházban, és az ápolónők többsége (a leírtak ellenére) kedves és gondoskodó volt. Egyben (ismét) megtapasztaltuk, és megértettük, hogy országtól függetlenül az egészségügy (is) egy nagyon összetett terület.

 

Így lehet bekerülni a bajor közigazgatásba

Miután eldőlt, hogy (legalábbis egy időre biztos) Münchenben maradunk, szerettem volna biztos állást találni a bajor fővárosban. A magyar végzettségeimmel alapvetően nem sokra mentem, így világossá vált, hogy el kell kint is végeznem valamit.

Öt évvel a diplomám megszerzése után ismét éreztem magamban annyi erőt, hogy újra elkezdjek valamilyen iskolát. 28 évesen, házasként szerettem volna olyan képzést találni, amivel majd jó eséllyel állást is találok majd, nem kell még hosszú évekig az iskolapadot koptatni, és lehetőleg a tanulmányok alatt nem túlságosan mélyre nyúlnom a zsebembe.

Így találtam rá a közigazgatásban meghirdetett köztisztviselő munkaviszonyban ("Beamte") történő tanulmányi lehetőségekre.

Németországban a köztisztviselők négy szintre tagolódnak:

1. szint ("egyszerű szolgálat"): ide azok a köztisztviselők tartoznak, akik pl. a hivatalok postai teendőit látják el vagy éppen karbantartói tevékenységet végeznek.

2. szint ("középső szolgálat"): itt találhatók pl. az adminisztrátori jellegű feladatokat végző köztisztviselők vagy a rendőrök egy csoportja

3. szint ("magasabb szolgálat"): itt főleg a 2. szinten lévő dolgozók csoportját vezető köztisztviselők helyezkednek el

4. szint ("legmagasabb szolgálat"): az adott intézményen belül (lehet pl. rendőrség, hivatal) osztályvezetők, főosztályvezetőkként dolgozók szintje, de idetartoznak a tanárok is.

Az egyes szintek között idővel, megfelelő munkatapasztalattal és továbbképzésekkel feljebb lehet kerülni.

Képzés jellege

A 2. és 3. szinten duálképzés folyik, vagyis az elméleti rész iskolában zajlik, a gyakorlati pedig abban az intézményben (pl. hivatal, rendőrség), ahol a záróvizsgát sikeresen abszolváló diák majd kerül. Vannak hivatalok (pl. a Bajor Kincstár, ahol én is vagyok), akik automatikusan átveszik a képzést sikeresen elvégző diákokat. Más területeken (pl. társadalombiztosítás) viszont nem, vagy nem feltétlenül köztisztviselői viszonyban, hanem pl. "csak" közalkalmazotti viszonyban lehet dolgozni.

A megszerezhető végzettséget nehezen lehet besorolni a magyar felsőoktatási rendszerbe. (Németországon belül is egyedi ez a képzési rendszer.) A 2. szint kb. egy szakközépiskola kétéves technikusi képzésének felel meg. A 3. szint a bachelor képzéssel azonos és hároméves.

Jelentkezés

Az egyes intézmények minden évben megjelölik, hogy a következő évre milyen szintre (2. vagy 3.), hány jelentkezőt várnak, hányat fognak tudni majd foglalkoztatni. Ekkor már lehet orientálódni, és a jelentkezésben meg is kell jelölni, hogy melyek azok az intézmények, amelyekhez szívesen kerülne az ember. (Én a rendőrség és azok a hivatalok kivételével, ahol a német állampolgárság feltétel volt, mindet bejelöltem.)

Az adott év őszén induló képzésekre kb. másfél évvel előtte kell jelentkezni

Központi írásbeli felvételi

A 2. és a 3. szinthez is az első lépcsőfok egy-egy központi írásbeli felvételi, melyet Bajorország több városában írnak meg a felvételizők. A 3. szint vizsgája alapvetően általános műveltséget, ill. főleg gimnáziumi ismereteket (matek, töri, német irodalom és nyelvtan, politika, társadalomtudomány, aktuális történések a világban és Németo.ban) kér számon. A vizsga időtartama négy óra.

Szóbeli elbeszélgetés az egyes intézményeknél

Az írásbeli vizsga eredményéből és az érettségi jegyekből kiszámított pontszám alapján felállítanak egy rangsort, és mindenki kap egy írásbeli értesítőt, hogy hányadik helyet érte el rajta. Ezt a listát az egyes intézmények is megkapják, és ez alapján kezdik el szóbeli elbeszélgetésre behívni a jelentkezőket.

Én az alábbi területek illetékes intézményeitől kaptam meghívást:

- adóhatóság

- bíróságok

- tb-, szociális-, és nyugdíjbiztosítás

- belügyi igazgatás

- pénzügyi igazgatás - Bajor Kincstár

Az adóhatóságnak és a pénzügyi igazgatás volt az egyetlen, ahol az elméleti képzés  Münchenhez közel (40 km) történik. Mivel ingázni se akartam, meg a hétvégi házasélethez se volt kedvem, így ennek a két intézménynek a meghívóján gondolkodtam el, de végül csak a Kincstárhoz mentem el.

Würzburgba kellett utaznom, de az utazási költségeket a bajor állam állta. A hivatal vezetője, és két másik dolgozója vezette az elbeszélgetést. Hárman lettünk volna bent egyszerre jelentkezők, de egy valaki lemondta, úgyhogy ketten fogadtuk a kérdéseket.

A bemutatkozás után kisebb feladatokat kaptunk, aminél főleg a szociális kompetenciákra voltak kíváncsiak. Pl. mennyire tudunk egymással kommunikálni, hogyan reagálunk az egyes kreált szituációkra. Pl. mit csinálnék akkor, ha a csoportomról kiderülne, hogy nem jól teljesít, és az egyik dolgozó egész nap csak pasziánszozik.

Az elbeszélgetés után összeültek a "vizsgáztatók", hogy eldöntsék, felvennének-e minket. Pozitív választ kaptam tőlük, szóval nagyon örültem:)

Kinevezés

2016. októberében kezdődött el a képzés. Az első napon megkaptam a hivatalvezetőtől a kinevező oklevelünket: "köztisztviselő visszavonásig" címmel. A visszavonás annyit jelent, hogy a tanulmányok végeztével ill., ha a vizsga nem sikerül, akkor megszűnik ez a jogviszony. A Kincstár viszont utána automatikusan átveszi a sikeres vizsgázókat "köztisztviselő - próbaviszony" jogviszonyba, mely két évig tart. Utána pedig jöhet az "életre szóló" kinevezés.

A kinevezés után Nürnbergbe utaztunk, ahol egy hivatalos ceremónia keretében az akkori pénzügyminiszter (most bajor miniszterelnök) felavatott minket köztisztviselőnek.

A Bajor Közszolgálati Főiskola, avagy miért pont Németországból írok?

2010 tavaszán történt, hogy a négy jogi záróvizsgám közül kettő nem sikerült. Várnom kellett őszig, hogy újra próbálkozhassak. Nem szeretek unatkozni. Szívesebben választom (nem biztos, hogy helyesen...) az "egy fenékkel négy lovat megülni" megoldásokat. Elpazarolt időnek véltem "csak" a vizsgákra készülni, úgyhogy nyáron úgy döntöttem: kimegyek aupairkedni egy évre Németországba. Münchenben találtam is egy nagyon aranyos családot. Szeptemberben elkezdtem náluk dolgozni, a szabadidőmben pedig készültem a két maradék záróvizsgámra. Novemberben végül sikerült leállamvizsgáznom, csak közben megismertem Münchenben egy magyar fiút... A találkozásból szerelem lett, (2016. óta házasság:)), és az élet úgy hozta, hogy az egy évre tervezett müncheni aupairkedés helyett már nyolc éve élek Münchenben.

Az au pair családomtól 2011. júniusában elköszöntem (így is volt az elejétől tervezve), majd elkezdtem munkát keresni. Német és angol nyelvtudással, jogász és sportszervező diplomával a kezemben azt hittem, majd én leszek a legnagyobb király (hehe), aztán belelógott abba a bizonyos bilibe a kezem, és hamar rá kellett jönnöm, hogy jogot abban az országban tanuljon az ember, ahol jogászként fog dolgozni, sportszervezőként érdemi munkára meg max. az FC Bayernnél van lehetőség, de oda meg hiányzott "némi" kapcsolat... Próbáltam irodai munkát találni, de oda meg egyrészt túlképzett voltam, másrészt a németek nem értették azt az érvemet, hogy jogászként értek valamennyire a papírmunkához, szóval csak el fogok boldogulni valami irodai asszisztens vagy hasonló munkakörben. (A németeknek ehhez az "irodai asszisztens" végzettség kellett volna...)

A köztes időben babysitterkedtem egy másik család hármas ikreinél, majd augusztusban sikerült elhelyezkednem (kapaszkodj meg): egy online társkereső oldal ügyfélszolgálatán. Lényeg, hogy felvettek, keresek (és találok) pénzt, aztán majd alakulnak tovább a dolgaim,- gondoltam. Fő feladatom az ügyfélpanaszok megválaszolása volt, szerencsére csak írásban, mert  - bár felsőfokon beszéltem németül -, a főnök mégis inkább biztosabbnak látta ezt a feladatkört egy német kollégára bízni. Tisztességesen elláttam reggel nyolctól délután fél 5-ig a munkámat, átmenetileg rendben volt a dolog. Közben "lakást" is sikerült találnom: egy 17 nm-es szobát havi 450 EUR-ért, aminek úgy örültem, mint az a bizonyos majom a farkának. Felszereltség, körülmények: fürdő, wc a folyosón, egy másik lánnyal megosztva, mini főzőlyuk, és egy szekrénybe beépített zuhanyzó. A szoba legnagyobb luxuscikke a televízió volt, amin egy kis logisztikával megoldottam, hogy tudjak magyar adókat fogni.

(A müncheni lakásviszonyokról egy gyors kitérő: vannak lakások, de drága, ami a kisebbik gond. A nehézséget inkább az okozza, hogy kicsi a kínálat, nagy a kereslet... Egy lakásra 100 jelentkező is juthat..)

Lelkiismeretes ügyfélszolgálatos munkakörömnek megvolt az az előnye, hogy egész nap netezhettem. Így találtam rá két hónapnyi panaszkezelést követően a következő munkahelyemre. Egy építőipari cég keresett németül és magyarul beszélő irodai alkalmazottat. Ezaz! Megtaláltam! Akkor még csak a hirdetést, de egy rövid bemutatkozó beszélgetést követően az új munkámat is.

Négy évet dolgoztam ennél a cégnél, jól éreztem magam, tetszett a munkaköröm, a fizetésem is rendben volt, de egyre inkább kezdtem érezni, hogy nem innen fogok nyugdíjba menni. Amolyan B megoldásként el is kezdtem Szegeden a német szakjogász (levelező) képzést.

http://www.juris.u-szeged.hu/oktatas/szakiranyu-tovabbkepzes-150507/nemet-jogi-nemet

Két évig ingáztam München és Szeged között, mellette dolgoztam, és kézilabdáztam (hobbi szinten). Kalandos egy időszak volt. A suli felébresztette bennem a vágyat, hogy újra jogi területen dolgozzak, vagy legalábbis megint közelebb kerüljek az eredeti jogász végzettségemhez. A párom munkája miatt Münchenhez volt kötve, és úgy egyébként sem merült fel a hazaköltözés lehetősége. (Valószínűleg azért sem, mert így is rengeteget jártam/jártunk, és most is járunk haza.)

Elkezdtem utánajárni, hogy mégis, hogyan tudnám elismertetni a magyar jogi diplomámat Németországban. Annyit sikerült elérnem, hogy az egyetemre nem kellett volna bejárnom, hanem "csak" az államvizsgát kellett volna letennem. Utána pedig még két év gyakornoki idő, majd egy második államvizsga következett volna. Lelkes voltam: megcsinálom.

A lendület addig tartott, amíg nem találkoztam egy tanárnővel, aki jogi államvizsgára való felkészítést vállalt. Őszinte volt, jót beszélgettünk. Elmesélte az élettörténetét. Jogot tanult. Nem vágyott különösen nagy karrierre, de ahhoz, hogy tisztességesen megéljen, jó pár évébe beletelt, mire eljutott oda, hogy a munka mellett családot alapítson. Mai fejével már nem ajánlaná egy nőnek sem a jogi pályát. Kiszámíthatatlan. Rengeteg jogászt képeznek, és mindenfajta diszkriminációt félretéve akkor is kijelenthető: a férfiak könnyebben boldogulnak. Én meg ráadásul még külföldi is vagyok. (Nem bántásnak szánta, egyszerűen egy őszinte véleményt mondott.) Persze, a külföldiségnek is megvan az az előnye, hogy egyrészt beszélek egy másik nyelvet, egy másfajta szemléletmódot képviselhetek, de több helyen is azt tapasztaltam, hogy amíg felvehet egy iroda egy német jogászt, addig nem nyúl a külföldihez... Hacsak nem valami speciális területre keres munkaerőt...

Azt javasolta ez a hölgy, hogy valami olyan képzést keressek, amivel jobban biztosítva vagyok. Először elkeseredtem, nem tudtam, hogy most hova, merre menjek, de kis kutakodás után az interneten rátaláltam a Bajor Közszolgálati Főiskola pénzügyi karának duálképzésére... (A jelentkezésről, felvételiről és a képzés mindennapjairól a következő bejegyzésben írok.)

 

Csak Magyarországon nem látni a hókotrót?

Miért nem látok egy hókotrót sem? Dugó, csúszkálás, késések...

"Nnna, ez is csak Magyarországon történhet meg..." Vagy mégsem?

index.jpg

Nyolc éve élek Münchenben, az oka összetett, és nem, egyáltalán nem biztos, hogy "én már kint is fogok maradni". (Majd meglátjuk, hogy alakul az életem/-ünk. Az eddigi kilenc év is sok ingázással telt. Kis túlzással amolyan kétlaki élet alakult ki.)

Jól érzem magam Münchenben és otthon, Magyarországon is. Látom az előnyöket és a hátrányokat is, és egyre többször döbbenek rá: a mindennapos "klasszikus" problémák országtól, nációtól függetlenül fennállnak.

A végletes, szélsőséges megfogalmazásokat nem szeretem. (Még akkor sem, ha néha én is belecsúszok...) Éppen ezért zavar, ha meghallom "na ez is tutira csak Magyarországon történhet meg, bezzeg a nálunk fejlettebb országok..." Tapasztalom, hogy valóban vannak dolgok, amik kint jobban működnek, de bizony szép számmal fordul elő olyan eset is, amikor meg kell állapítanom: ez bizony otthon olajozottabban megy... (Példák később.)

Ami viszont tuti: a kitartó havazásból fakadó problémákkal kapcsolatban a németek szájából dettó ugyanazok a mondatok hangzanak el, mint amiket otthon hall az ember.

Idézet egy mai kisebb folyosós beszélgetésből:

"Miért nem sózzák az utakat?"

"Utaztam vagy 20 km-t, de egy hókotró se jött szembe..."

"Miért nincsenek eltakarítva az utak?"

"Csúszkálnak az autók, csigatempóban tudok csak haladni..."

Napi szinten 2 x 40 km-t kell utaznom. A normális esetben 40 perces utat reggelente jelenleg másfél óra alatt teszem meg. Az egyik forgalmas német autópályán a minap olyan vastag jégpáncél feszült, hogy 40 km/h átlagsebességgel és némi zabszemmel a hátsómban tudtam csak haladni... (Megjegyzem, élvezem, hogy esemény van.)

Az illetékesek igyekeznek, dolgoznak, de néha sajnos az időjárás erősebbnek bizonyul...

Nem akarok senkit se védeni. Én csak tudatosítani szeretném, hogy a hóeltakarításból fakadó probléma nem (sem) magyar specialitás. Amint feltalálták a teleportálni, időt megállítani és lehetőleg a hőmérsékletet feljebb tekerni tudó hókotrókat, minden bajunk meg fog oldódni. Addig türelem.

Tél van. Annak minden szépségével és macerájával együtt...

 

 (Kép forrása: http://www.komloiujsag.hu/?p=36319)

süti beállítások módosítása